Admin bejelentkezés

Ketten a csónakban

Publikálási dátum: 2017.03.26.
Lírai vallomás

Utazásunk megkezdődött, mikor a csónakba együtt beszálltunk,
nem volt egyszerű, se kevés idő, mire együtt evezni megtanultunk,
a sok evezés közepette jobban elsajátítottuk a türelmet,
a csónak csak úgy tud előrehaladni, ha egy ütemben lapátoljuk a vizet,
egymással szemben így muszáj volt, de önmagunkkal is elnézőbbeké váltunk,
csalódtunk önmagunkban, ha a legjobbnál kevesebbet nyújtottunk,
ám ha csak százat tudok lapátolni, aztán meg kell állni, nem baj,
tán lesz jobb, addig is türelmesen vársz te, és én, s persze a tutaj.


A sok evezés közepette jobban megtapasztaltuk a bizalmat,
ha egyikünk egyszer felállna, azzal felborítaná csónakunkat,
nem ismertük egymás határait, sajátjainkból se túl sokat,
nem volt más hátra, mint megmutatni szép lassan minden oldalunkat,
volt is, amit szégyelltünk, de a másik bizalmát ez el se tántorította,
Te sem állsz fel, én sem, a csónak nem borul, az idő már sokszor bizonyította.


A sok evezés közepette jobban megismertük az elfogadást,
folyton új helyekre értünk, de nem mindig szerettük a mást,
nehéz volt megszokni, nézőpontjaink sokszor eltértek egymástól,
az árnyék a vízen vajon egy hatost, vagy kilencest ábrázol,
azt mindig másképp látjuk majd, a csónak két ellenkező végében,
de mindig közösen látjuk az új árnyakat, s fényeket a víz kékjében.


Utazásunk megkezdődött, mikor a csónakba együtt beszálltunk,
nem volt egyszerű, se kevés idő, mire együtt evezni megtanultunk,
s néha mikor a vízbe tekintünk, arcunk tükörképe összemosódik,
megdöbbenünk, hogy lelkünk ennyire egybe fonódik,
azon még inkább, hogy létezett időszak, mikor külön csónakban voltunk,
mostanra meg már elképzelhetetlen, hogy ne együtt utazzunk.


 A csónak már előbb tudta, és csak várt, hogy egyszer beleüljünk mi ketten.