Ha tehetném

Oly sok éjjel van, mikor szemeim nyitva maradnak,
ilyenkor az idő úgy dönt, hogy helyettem ő csukja le szemeit, 
aztán mikor megjelenik az első napsugár a hajnali égen, 
akkor az idő is észbe kap, kicsit nyűgösen bár, de halad tovább előre. 
Hiába, ha el is alszom,  jönnek a borzongtató lidércálmok,  
felszínre hozni a már rég elfelejtettnek gondolt démonokat. 

Ha tehetném, egy folyó lennék, melynek nem tud ártani egyik éj sem. Csak folyik, s folyik ilyesmikkel nem törődvén. 

Oly sok ember van, kit közel engedtem szívemhez, 
annyira, hogy annak dobbanását is érezhesse; 
örökre szánt szeretetet,  akár a kupacba helyezett falevelek, 
melyet az őszi szél irgalom nélkül szétfúj, 
úgy a köztünk lévő szeretet is szerteoszlott: 
szétfújta a változás szele. 

Ha tehetném, egy folyó lennék, melynek nem tud ártani a szél sem. Csak folyik, s folyik ilyesmikkel nem törődvén. 

Oly sok egészségtelen napom van, 
mikor a fájdalomtól már lelkem is úgy recseg, 
mint tűzben égő fenyőgallyak, 
ekkor a körülöttem levők is fájnak, 
a lángok az ő lelküket sem kíméli, 
a forrón izzó aggodalmat kénytelenek némán lenyelni. 

Ha tehetném, egy folyó lennék, melynek nem tud ártani a tűz sem. Csak folyik, s folyik ilyesmikkel nem törődvén. 

Oly sokszor bánom bántó szavaim,
mellyekkel Téged illetlek igazságatanul, 
mit hosszú időn át felépítettünk, 
elmosom, lerombolom, kifojtom belőle az utolsó szuszt,  
akár egy vad folyó a nagy vihar után, 
elárasztom a rosszal együtt a jót is. 

Ha tehetném folyó lennék, de nem az, ami csak folyik, s folyik nem törődvén, 

hanem csiszolgatnám szép lassan éles szavaim, szurkáló gondolataim, miképp a folyó teszi a benne lévő kövekkel. 

Folyó ebben az életben úgysem lehetek. Veled együtt viszont szépet építeni mindig lehet. Igy építek Veled együtt egy olyan lelket, melynek húrjait, bárki bármikor megszólaltatja, a szeretet dallamat viszonthallja. 
Ezt tehetem én.